Részlet Thomas More (Morus Tamás) dialógusaiból, két magyar elképzelt párbeszédéből, amit 1534-ben írt Tower-beli börtönében, egy évvel halála előtt.
„Antal
Édes fiam, bízzál erősen Istenben, ő minden időben gondoskodik alkalmas külső tanítókról számotokra, vagy ő maga fog kellő módon bensőtökben tanítani benneteket.
Vince
Ez rendben van, körösztapám. Ha viszont felhagynánk a külső tanulással, amikor rendelkezésünkre állna, és arra figyelnénk, hogy csakis Isten tanítson bensőnkben, akkor ezzel Istent kísértenénk, és nemtetszését váltanánk ki. Mivel pedig most azt látom, hogy amikor már nem leszel, komolyan híjával leszünk annak bármely formájával, ezért azt hiszem, Isten kötelez arra, hogy kérve kérjelek most, körösztapám, ebben a rövid időben, amikor még velünk vagy, légy szíves, engedd, hogy - a megpróbáltatás nagy viharai ellen, amelyek engem és mind az enyéimet már komolyan sújtanak, és amelyek, félek, most a kegyetlen török közeledtével súlyosbodnak - hadd tanuljak tőled annyi bölcsességet és bátorítást, mindezt az emlékezet számára elraktározva, hogy rokonaink hajóját irányíthassam és felszínen tarthassam a lelki vízbefúlás veszélyével szemben.
Ne legyél tudatlan afelől, körösztapám, hogy mekkora csapások sújtottak bennünket az utóbbi időkben, amelyek következtében szegény családunk egy része akkora szomorúságba zuhant, hogy a szerény elmém nyújtotta vigasztalás alig képes bármennyire is enyhíteni fájdalmukat. Most ráadásul, mióta ideértek a hírek a nagy Töröknek a mi tartományaink elleni, sokat emlegetett vállalkozásáról, szinte másról sem beszélhetünk, másra sem gondolhatunk, mint az ő erejére és a mi szerencsétlenségünkre.
Így tehát folyton lepereg lelki szemeink előtt a borzalom félelmes képe: rettentő ereje és hatalma, fokozott rosszindulata és gyűlölködése, és páratlan kegyetlensége, amelyet rablás, fosztogatás, gyújtogatás és pusztítás kísér közelgő serege útján; meg mészárlás, vagy az emberek elhurcolása távol a hazától, ott pedig a párok és családok egymástól történő messzire eső szétszakítása, egyesek rabszolgaságban, mások börtöncellában, megint másokat diadalittasan megkínoznak és legyilkolnak a nagy Török jelenlétében; meg ideküldi embereit és velük az ő hamis hitét, hogy az itt élők és még itt maradók vagy mindent elveszítsenek és maguk is elvesszenek, vagy hajtassanak a megváltó Krisztusba vetett hit elhagyására és a Mohamed hamis hordájába való behódolásra. Amitől pedig mindennél jobban félünk, az nem más, mint az, hogy népünknek nem kis része, akik igazából itt élnek a mi körünkben, mint halljuk, behódoltak neki, vagy már szövetkeztek vele, ami, ha igaz, talán megőrzi egy részüket a Török csapásától.
